A mai modern zenei és művészeti irányzatok egyre nagyobb teret engednek a hagyományos zenei eszközökön túlmutató hangkeltő módszereknek. Nem csupán a hagyományos hangszerek, hanem a minket körülvevő természeti és mesterséges zajok, zörejek is fontos alkotóelemekké váltak a zeneszerzők és hangművészek számára. Ebben a cikkben megvizsgáljuk, hogyan jelennek meg a zörejek és zajok a kortárs zenében és hangművészetben, milyen szerepet töltenek be, és milyen hatást gyakorolnak a befogadókra.
A zörejek és zajok természete
A zörejek és zajok meghatározása korántsem egyértelmű. Általánosságban elmondható, hogy a zörej olyan összetett, szabálytalan hanghullám, amely nem rendelkezik jól definiálható magassággal, hangszínnel és időbeli szerkezettel. Ezzel szemben a zaj olyan véletlenszerű, kaotikus hanghullám, amely a különböző hang- és rezgésforrások együttes megnyilvánulásából jön létre. Míg a zörejek jól elkülöníthető, egyedi hangképződmények, addig a zajok egy összességében érzékelt, diffúz hangi környezetet alkotnak.
Akusztikai szempontból a zörejek és zajok olyan komplex hanghullámok, amelyek spektruma széles frekvenciatartományt fed le, és amplitúdójuk időben változó. Ezáltal hiányoznak belőlük a zenei hangokra jellemző periodikus rezgések, harmonikus felhangstruktúra és jól definiált magasság. A zörejek és zajok létrejöhetnek természetes forrásokból, például szél, víz, tűz, állatok hangadása révén, de előállhatnak mesterséges, emberi tevékenység nyomán is, mint például közlekedési zajok, ipari zajszennyezés vagy éppen elektromos berendezések működéséből eredő neszek.
A zörejek és zajok megjelenése a zenében
A hagyományos nyugati zenetudomány sokáig idegenkedett a zörejek és zajok használatától a zenében. A tiszta, harmonikus hangzás eszménye volt az uralkodó, és a szabálytalan, kaotikus hangjelenségeket a zene ellenségeinek tekintették. Ám a 20. század elejétől kezdve egyre több zeneszerző ismerte fel a zörejek és zajok művészi kifejezőerejét, és kezdte azokat tudatosan alkalmazni kompozícióiban.
Az olasz futurista Luigi Russolo volt az első, aki 1913-ban kiáltványt adott ki "A zörejek művészete" címmel, amelyben a hagyományos hangszerek hangzásvilágának kiterjesztését, a városi környezet zajainak zenei felhasználását szorgalmazta. Russolo saját maga is épített különleges "zörejhangszereket", amelyekkel a városi környezet hangjait igyekezett reprodukálni és zenei kontextusba illeszteni. Hasonló törekvések figyelhetők meg a dada és szürrealista irányzatok képviselőinél is, akik a véletlenszerű, kaotikus hangjelenségekben a hagyományos zenei logika megbontásának lehetőségét látták.
A 20. század közepétől kezdve a zörejek és zajok használata egyre inkább beépült a komolyzene, az avantgárd és a kísérleti zene nyelvébe. Olyan zeneszerzők, mint John Cage, Karlheinz Stockhausen, Iannis Xenakis vagy Pierre Schaeffer a véletlenszerűség, a determinizmus hiánya és a hagyományos zenei struktúrák lebontása révén kívántak új hangzásvilágot teremteni. Cage például a véletlenszerűen megszólaló környezeti zajokat, a csend zeneiségét, a hallgató aktív részvételét helyezte kompozíciói középpontjába. Stockhausen elektronikus zenéjében a szintetizált zörejek és zajok kaptak központi szerepet, míg Xenakis stochasztikus kompozíciós elvei a véletlenszerűség zenei megjelenítésére irányultak.
A zörejek és zajok használata természetesen nem korlátozódott a komolyzene területére. A 20. század második felében a populáris zenei irányzatok, így a rock, a punk, az ipari zene és a hiphop is egyre inkább befogadta és alkalmazta a hagyományos hangszereken kívüli hangforrásokat. A heavy metal zenekarok gitár- és dobeffektusai, a techno és elektronikus zenei műfajok szintetizált zajszerű hangjai, a hiphop producer-művészek sampling technikái mind-mind a zörejek és zajok zenei felhasználásának példái.
A zörejek és zajok mint hangművészeti eszközök
A zörejek és zajok használata nem csupán a zenében, hanem a tágabb értelemben vett hangművészetben is megjelent. Az úgynevezett hanginstallációk, hangszobrok és hangtájképek művészei a környezeti hangok, zörejek és zajok rögzítésével, manipulálásával és térbeli elrendezésével hoznak létre hangzó műalkotásokat.
Az amerikai hangművész, Max Neuhaus volt az egyik úttörő ezen a téren, aki az 1960-as évektől kezdve dolgozott ki olyan hanginstallációkat, amelyek a városi környezet hangjait, zörejeit használták fel. Neuhaus szerint a zörejek és zajok nem csupán zavaró, kellemetlen hangjelenségek, hanem komplex akusztikai információk hordozói, amelyek segíthetnek megérteni és érzékelni a bennünket körülvevő teret és környezetet. Művészetében a véletlenszerű, spontán hangzások kaptak központi szerepet.
Hasonló törekvések figyelhetők meg a japán hangművészet képviselőinél is, mint Takehisa Kosugi vagy Toshiya Tsunoda, akik a természeti és városi környezet hangjainak rögzítésével, feldolgozásával és térbeli elrendezésével igyekeztek a hallgató figyelmét ráirányítani a minket körülvevő hangi valóságra. Számukra a zörejek és zajok nem csupán zenei alapanyagok, hanem a környezet komplex akusztikai lenyomatai, amelyek révén új módon érzékelhetjük és értelmezhetjük a világot.
Napjainkban a zörejek és zajok hangművészeti felhasználása egyre inkább teret nyer. Egyes alkotók a környezeti hangok rögzítésével, szintetizálásával, térbeli elrendezésével hoznak létre hanginstallációkat, míg mások a hétköznapi zajforrások, elektromos berendezések, ipari gépek hangjait használják fel műveikben. A zörejek és zajok ilyen jellegű alkalmazása révén a hangművészet kilép a hagyományos koncertterek keretei közül, és a mindennapi élet akusztikus dimenzióira irányítja a figyelmet.
A zörejek és zajok hatása a befogadókra
A zörejek és zajok művészi felhasználása számos kihívás elé állítja a befogadókat. Míg a hagyományos zenei hangzáshoz szokott hallgatók számára a kaotikus, szabálytalan hangjelenségek zavaróak, idegennek és kellemetlennek tűnhetnek, addig más nézőpontból éppen ez a szokatlanság, a megszokott zenei logika felborítása keltheti fel az érdeklődést.
Azok a befogadók, akik nyitottak az új, kísérletező hangzásvilágra, a zörejek és zajok művészi használatában a hagyományos zenei struktúrák meghaladásának, a valóság új megközelítésének lehetőségét láthatják. A véletlenszerűség, a determinizmus hiánya, a környezeti hangok zenei kontextusba emelése révén a hallgató aktív részvételére, saját percepcióinak, asszociációinak mozgósítására van szükség az ilyen művek befogadása során.
Egyes szerzők szerint a zörejek és zajok használata révén a zenehallgatás élménye közelebb kerül a mindennapi akusztikus tapasztalatainkhoz. Míg a hagyományos zenei hangzás valamilyen idealizált, tiszta, harmonikus valóságot közvetít, addig a zörejek és zajok a tényleges, nyers hangi környezetre irányítják a figyelmet. Ily módon a befogadó számára lehetővé válik, hogy új módon érzékelje és értelmezze a minket körülvevő akusztikus világot.
Természetesen a zörejek és zajok művészi alkalmazása nem minden hallgató számára válik befogadhatóvá és élvezhetővé. A szokatlan, kaotikus hangzások sokak számára zavaróak, kellemetlenek lehetnek, és elutasítást válthatnak ki. Ám éppen ez a provokáció, a megszokott zenei logika felborítása lehet az, ami más befogadók számára felkelti az érdeklődést, és új perspektívát nyit a hangzó művészetek világában.
